Kultúr wellness

A fürdőzés és a gyógykezelések egyaránt kényeztetik a testet és lelket, de a szellemet sem szabad elfeledni, ezért körbejártuk, hogy milyen kulturális oázis veszi körbe Bük városát.

A szórakoztatás e formáját talán a két szomszédos nagyváros, Sopron és Szombathely képviseli igazán, múzeumok és kiállítások mellett színházak és mozik várják a szórakozni vágyókat.

Nézzük elsőkét a vasi megyeszékhely kínálatát, melyből kiemelkedik a Szombathely szülöttjéről elnevezett Weöres Sándor Színház. A 2011-ben Jordán Tamás vezetésével megnyitott intézmény társulata több neves vendégszínésszel kiegészülve nyújt felejthetetlen élményeket a nagyérdeműnek. Természetesen a komolyzene kedvelői is otthonra lelnek a több, mint 2000 éves múltra visszatekintő városban, hisz Szombathely a magyarországi Bartók-kultusz fellegvára. A helyi szimfonikus zenekar – illetve számos vendégművész is előszeretettel koncertezik a zsinagóga falai között, vagy az Iseum szabadtéri színpadán.
A könnyedebb műfaj szerelmesei két mozi kínálatából is válogathatnak, a Savaria Plaza területén található Cinema City a legújabb blockbusterek, míg a Savaria Mozi a klasszikus darabok kedvelői részére tökéletes megoldás.

A megye által nyújtott lehetőségekből semmiképp sem hagyhatjuk ki az 1982-ben életre hívott Kőszegi Várszínház megemlítését, melynek előadásaira messze földről érkeznek érdeklődők, hogy autentikus környezetben élhessék át a színdarabok nyújtotta élményt az ódon falak között.

Ha már kultikus helyekről értekezünk, a fertőrákosi Barlangszínház nem maradhat ki felsorolásunkból, számos népszerű musical és operett, illetve könnyűzenei koncert helyszínéül szolgál a Büktől mindösszesen fél órára található település. Az előadások gyakorta teleházasok, a jegyek már hónapokkal a premier előtt gazdára találnak.

Szórakozási opciókból nincs hiány Sopronban sem, a hűség városának központjában találjuk a Petőfi Sándor Színház épületét, ami talán az egész régió egyik legjelentősebb „kulturális oltára”, megannyi díszbemutató zajlott már a szecessziós stílusú épület falai között.

Az 1992-ben felújított, régi pompáját visszanyert színházépület kedvelt fellépőhelye a stand up komikusoknak is, számolatlan telt-házas kacagtatós est talált már itt otthonra.

Olvasta már?

Szentgotthárd

A Büktől másfél órás autózásra – a magyar-szlovén-osztrák hármashatárnál – található legalább 800 éves Szentgotthárd neve jól cseng a magyar történelemben. Talán a város leggyakoribb történelmi...

Simon-Júdás vásár 2022

Végre ismét megrendezik a Simon Júdás vásárt! A COVID időszak viszontagságait leküzdve idén is vásári forgatag lesz a Park Hoteltől 30 km-re, Sárvár városában. A 2022-es év egyik leginkább várt...

Csepreg

Talán kevesen ismerik a Büktől két kilométerre található város nevét, de a történészek legújabb kutatásai egy új irányt adhatnak a településnek, hisz egyre biztosabb, hogy Jókai Mór – az „Egy magyar...

Napsugár Játszópark

A 2010-es években megannyi új fejlesztés kezdődött a városban, hogy a közösség sikeresen legyőzhesse a „Bükfürdő csak egy gyógyfürdő” sztereotípiát. Az egyik legfontosabb hiánypótló projekt...

Velemi Gesztenyenapok 2022

Gyere Velem! Az idei évben október 15-16. között kerül megrendezésre a Velemi Gesztenyenapok, a környék egyik leghangulatosabb, leglátogatottabb szabadtéri eseménye. A hagyományokhoz híven a...