Ökomenikus kápolna

2003-ban szentelték fel a Bükfürdőn található Ökumenikus kápolnát, mely az ország egyetlen nem egyházi, hanem alapítványi kézben lévő kápolnája. Az építtető Jezierski Lászlóné – Kati néni – a kilencvenes évek végén bízva Istenben és a földi támogatókban, alapítványt tett és gyűjtést szervezett az építkezés javára. A kezdeti nehézségek után több magyarországi ingatlanát áldozta fel az ügyért, s súlyos betegen, bottal járva, de folyamatosan felügyelte az építkezés menetét.
Kati néni 80. születésnapján még II. János Pál pápa is üdvözletét küldte a templomépíttetőnek.
A fürdő tőszomszédságában található épület a gyógyvíz „okozta” testi gyógyulás mellett a vendégek lelki gyógyulását szolgálja. A hangulatos – zöld övezetben elterülő – kápolna a fürdőtelep egyik legérdekesebb ékköve.

Őkomenikus Kápolna

Olvasta már?

Felsőbüki Nagy (Szapáry) Mansion

A Park Hoteltől mindössze negyedórás sétával elérhető Szapáry Kastély a Répce mentén épült barokk kastélyok egyik legszebb példája és aránylag sokat őrzött meg eredeti barokk jellegéből. Az épület...

Kneipp Park és organikus pont

Az ember testét és lelkét csak egységben lehet gyógyítani – vélekedett Sebastian Kneipp katolikus német pap a XIX. században. A róla elnevezett kúra alapjai adtak ihletet a Kneipp Park...

Napsugár Játszópark

A 2010-es években megannyi új fejlesztés kezdődött a városban, hogy a közösség sikeresen legyőzhesse a „Bükfürdő csak egy gyógyfürdő” sztereotípiát. Az egyik legfontosabb hiánypótló projekt...

Szent Kelemen Templom és park

Bük város központjában található egy csodálatosan felújított parktól övezve a település katolikus temploma, melynek védőszentje az a Szent Kelemen, aki a pápaság történetének negyedik egyházfője...

Répcementi tanösvény

Történelmi őseink gyakran választottak gazdag természeti kincsekkel tarkított területet letelepedésükhöz, feltehetően ez Bük esetében sem történt másképp, hiszen a Répce folyásával nagyjából...