Evangélikus templom

A reformáció a XVI. század első évtizedeiben látványos változásokat hozott az addig egységesnek látszó valláskultúrában, s hihetetlenül gyorsan terjedt Európa nyugati részén. Az új szemlélet hamar megjelent Bükön is, s 1783-ban meg is alakult az a büki gyülekezet, mely 1784-ben sikeresen megkapta engedélyét templomának megépítésére. A példamutató összefogás eredményeként 1785. advent első vasárnapján másfél évnyi munka után átadásra és felszentelésre került a Park Hoteltől mintegy 600 méterre található evangélikus templom.
Az épület történetének első fejezetét homály fedi, hiszen az 1837-es első nagy büki tűzvészben minden erre vonatkozó dokumentum és feljegyzés a tűz martalékává vált. Érdekesség, hogy az eredeti építmény nem rendelkezett toronnyal, a templom udvarán található haranglábra felfüggesztett harang hangja hívta istentiszteletre elődeinket.
A késő barokk stílusjegyeket hordozó épület 1826-ban épült tornyán már a klasszicista építészet stílusait fedezhetjük fel.

Evangelikus templom

Olvasta már?

Répcementi tanösvény

Történelmi őseink gyakran választottak gazdag természeti kincsekkel tarkított területet letelepedésükhöz, feltehetően ez Bük esetében sem történt másképp, hiszen a Répce folyásával nagyjából...

Ökomenikus kápolna

2003-ban szentelték fel a Bükfürdőn található Ökumenikus kápolnát, mely az ország egyetlen nem egyházi, hanem alapítványi kézben lévő kápolnája. Az építtető Jezierski Lászlóné – Kati néni – a...

Bükfürdői sportpark

A régi művelődési központ mellett épült meg a fürdőtelep egyedi sportparkja, mely 12 db kültéri fitnesz géppel várja a mozgás szerelmeseit. Itt kapott helyet egy – a kor minden igényének megfelelő -...

Széchenyi Park

Bük legújabb látványossága a Park Hoteltől mindössze három perces sétára – a városháza előtt – a Széchenyi parkban található „idősíkok” képzőművészeti alkotás, mely a város 750 éves évfordulójára...

Szent Kelemen Templom és park

Bük város központjában található egy csodálatosan felújított parktól övezve a település katolikus temploma, melynek védőszentje az a Szent Kelemen, aki a pápaság történetének negyedik egyházfője...