Pinka szurdok

Pár évvel ezelőtt elterjedt az Egyesült Államokban az a nézet, ha valaki jó étterembe kívánkozik, ne a Tripadvisor ajánlásait vegye figyelembe, hanem a Foursqare jelzéseire hallgasson. A két applikáció közti hatalmas különbség, hogy az első a turisták véleményeit gyűjti be, míg a második a helyi lakosok visszajelzéseit rendszerezi. Nemes egyszerűséggel kijelenthető, hogy a helyiek értékelései jóval relevánsabbak, a területi összehasonlítási alapjuk is nagyobb, mint a „messziről érkezett embereké”.

Ezen teóriát alapul véve szeretnénk bemutatni a vasiak egyik eldugott, de igazán közkedvelt túrázóhelyét, melynél jobbat Bük közelében keresve se találhat. A felsőcsatári Pinka-szurdok megyénk egyik legérintetetlenebb tája, melyben a Pinka folydogál.

„Aki eddig azt gondolta, hogy Magyarország egyetlen látványos folyóvölgyét a pompás Dunakanyar jelenti, az máris felveheti a bakancslistájára a Pinka-áttörést.”

 

A térség igazi négy évszakos kirándulóhely, szinte minden hónapban más arcát mutatja. Az élőflóra is változatos: védett fajok sokasága, többek közt erdei szitakötők, vidrák, illetve újabban hódok leltek otthonra a háborítatlan élőhelyen. Természetesen nem csak a túrázás szerelmeseinek tartogat élményeket a Pinka völgye, a szurdoktól nem egészen 5 percre található a méltán híres Vasfüggöny Múzeum, amit szintén látni kell!

Persze a lerótt kilométerek után a bendőnk megtöltésével is foglalatoskodhatunk, hiszen Vas megye egyik legjobb és legnépszerűbb étterme is Felsőcsatár településen lelhető fel. A Pinka Smoke tökéletes helyszíne a gasztronómiai élmények gyarapításának, mely talán az ország egyik legjobb BBQ helye.

 

Olvasta már?

Szauna

Ki itt belépsz, – ruháddal együtt gondjaidat is leveted. Nemzedékek példaképe volt a legendás hírű finn csodafutó, Paavo Nurmi, aki három olimpián kilenc arany- és három ezüstérmet gyűjtött, nem...

Gokart kaland

A Park Hoteltől nem egészen 5 perces autózásra található Vas megye legújabb fedett Gokart Arénája, mely közel 3300 négyzetméter területen várja a száguldozás szerelmeseit. A 400 méter hosszú,...

„Nehéz a bányászok élete…”

"Apám szénbányász volt, hajnalban kelt, kormos arccal tette a dolgát minden nap..." - hallhatta a nagyérdemű Vujity Tvrtko megindító monológját 2022. augusztus 15-én, egy hosszú, forró nyári nap...

Kőmíves Kelemen büki kalandjai

"Csak annak szabad rombolnia, aki építeni is tud." - így hangzik az analitikus pszichológia alapjait lefektető Carl Gustav Jung egyik leghíresebb bölcsessége. A svájci származású gondolkodó...

BÜK – a Nemzet Sportvárosa

Száz év. Gabriel Garcia Marquez nagy sikerű regényének megjelenése óta rengetegen a magány szóval folytatnák a megkezdett mondatot, mi viszont az összefogás jelzőt fogjuk használni. Tesszük mindezt...