Felsőbüki Nagy (Szapáry) Mansion A Park Hoteltől mindössze negyedórás sétával elérhető Szapáry Kastély a Répce mentén épült barokk kastélyok egyik legszebb példája és aránylag sokat őrzött meg eredeti barokk jellegéből. Az épület őse Bük községnek Felsőbük nevű...
Szent Kelemen Templom és park Bük város központjában található egy csodálatosan felújított parktól övezve a település katolikus temploma, melynek védőszentje az a Szent Kelemen, aki a pápaság történetének negyedik egyházfője volt, s maga Szent Péter avatta püspökké. A...
Evangélikus templom A reformáció a XVI. század első évtizedeiben látványos változásokat hozott az addig egységesnek látszó valláskultúrában, s hihetetlenül gyorsan terjedt Európa nyugati részén. Az új szemlélet hamar megjelent Bükön is, s 1783-ban meg is alakult az a...
Ökomenikus kápolna 2003-ban szentelték fel a Bükfürdőn található Ökumenikus kápolnát, mely az ország egyetlen nem egyházi, hanem alapítványi kézben lévő kápolnája. Az építtető Jezierski Lászlóné – Kati néni – a kilencvenes évek végén bízva Istenben és a földi...
Széchenyi Park Bük legújabb látványossága a Park Hoteltől mindössze három perces sétára – a városháza előtt – a Széchenyi parkban található „idősíkok” képzőművészeti alkotás, mely a város 750 éves évfordulójára készült. A 2015-ben átadott emlékmű az emberi alak és az...
Bükfürdői sportpark A régi művelődési központ mellett épült meg a fürdőtelep egyedi sportparkja, mely 12 db kültéri fitnesz géppel várja a mozgás szerelmeseit. Itt kapott helyet egy – a kor minden igényének megfelelő – gyermek játszótér is, így kínálva együttes...